Múzeumok / Helytörténeti Múzeum

Helytörténeti Múzeum



A Vasvári Járási Múzeum 1951-ben alakult, mint helytörténeti gyűjtemény. Az 1960-as évek óta kapott elhelyezést a szerzetesrendek feloszlatása után államosított kolostorépületben. 1975-re készült el az új állandó kiállítóhely, ekkor kapott szakalkalmazottat is az intézmény, és mint ún. kismúzeum a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságának tagintézménye lett. Az 1980-as évek végére az épület és a múzeum is válságos helyzetbe jutott és ideiglenesen be is zárt.

A múzeum újjászervezése 1991-ben indult meg, amelynek igazi lendületet aztán a millenniumi ünnepségek adtak. 2000-2001-ben a város történelmi adottságait (Vas vármegye történelmi székhelye) és az épület jellegét (Magyarország legrégebbi ma is álló domonkos kolostora) kihasználva két új kiállítás készült: a Vas vármegye középkori történetét bemutató "Kapuk a múltba" című megyetörténeti és "A Domonkos rend Magyarországon" című rendtörténeti kiállítás. Ez a két kiállítás szabja meg jelenleg a múzeum profilját, a megyetörténeti kiállítás mellett a megyei önkormányzat támogatásával elindult egy megyetörténeti kutatási program, a rendtörténeti kiállítás mellett pedig megkezdte működését a Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, amelynek gondozását munkatársaink a Szent Domonkos Rend Magyar Tartományfőnökségével kötött együttműködési megállapodás keretében látják el.

Nyitva tartás:

Nyitva tartás szezonban:         V.01.-VIII.31.: K:-P: 10-12h és 13-18h, Szo:-V: 14-16h
Nyitva tartás szezonon kívül:  I.01.-IV.30., IX.01.-XII.31.: K:-P: 10-12h és 13-16h

Diákkedvezmény: 200 HUF 15 fő felett
Diákkedvezmény: 250 HUF
Belépő: 600 HUF
 

Elérhetőségek:

  • Telefon: (94) 573-220
  • Fax: (94) 573-219
  • E-mail: muzeum.vasvar[kukac]t-online.hu
  • Honlap: -

« Vissza az előző oldalra!

Vashosszúfalu Község Önkormányzata - Magyar