Fürdők / Mesteri Fürdő

Mesteri Fürdő



Mesteri Fürdő

Mesteri 300 lelkes kis falu Vas megye keleti részén, a Rába és a Marcalll folyók között, Kemenesalján. Kisforgalmú fürdője a csendes helyet kedvelőknek nyújt kánaánt gyógyhatású termálvizével. 
Sárvárról indulva a Kemenesalja felé túránkon érinthetjük a Ság hegyet is. A Ság hegy fogadótól lehet a tájvédelmi körzet kisebb-nagyobb csodáit gyalogosan megközelíteni.  A legérdekesebb a legmagasabb bérc, amelyben egy megalvadt lávadugó mutatja, hogyan távozott a tufát keresztültörve a hegy „leve” évezredekkel ezelőtt.
A hegy persze nem csak az alvadt magmáról ismert, hanem boráról is. A fogadóban helyi borokat kóstolhatunk, de ha szerencsénk van borospincét is találunk nyitva. A Ságtól pár kilométert autózva már Mesteriben is vagyunk, a falu szélén Árpád-kori templom fogadja az utazókat.  Ez a rész a hajdani Felsőmesteriben. Az egyutcás falu – Alsómesterivel együtt – igen rendezett és rusztikus hangulatot áraszt. 
A fürdő területén árnyas fák alatt lelhetünk magunknak helyet az egész napos pihenéshez, melyek a leégéstől is óvnak. Igazán nyugalmas, csendes kis fürdő.

Medencék száma: 2

Típus Jelleg Hőfok Szám
Termálmedence Nyitott 34/36 2

 

 

Nyitva tartás
Április 15. - október 15. (30.)
Minden nap 10.00 - 18.00

Elérhetőségek

  • Telefon: -
  • Fax: -
  • E-mail: mesteri[kukac]mesterifurdo.hu
  • Honlap: -

« Vissza az előző oldalra!

Vashosszúfalu Község Önkormányzata - Magyar